Nyolcadik fejezet II.rész - Hailey

Borzongás és pánik

Amikor az ember úgy érzi, hogy figyelik nagyon nem kellemes érzés. Persze ezt nem olyan figyelésre értem, amikor a kiszemel fiút nézed, vagy éppen fordítva. Ez valami olyasmi...amitől feláll az ember hátán a szőr, és persze rossz értelembe. Amikor nem mersz egyedül menni sehova sem, mert tudod hogy figyelnek, és amikor attól az embertől kapsz segítséget akitől nem is várnád. Ez a jelenlegi életem...

Millió stressz és millió elintéznivaló. Ezek mostanában az első gondolataim reggelente, és ami a legszomorúbb hogy nem is bánom. Kezdem megszokni.
 Loren ma reggel sem boldogított sajnos, ugyanis ő volt az egyetlen ember akivel mostanában beszéltem. Csak ő tudott megnyugtatni, és csak mellette érzem és éreztem mindig is biztonságban magamat, viszont ő a legtöbb idejét Victorral tölti mostanában. Kis mázlista.
És hogy mi van Chrisszel? Azt én is szeretném tudni. 2 héttel ezelőtt, amikor este próba után elmentünk kajálni hihetetlenül aranyos volt, és figyelmes. Azóta pedig nem is beszéltünk. Mintha elfelejtett volna teljesen. Éneken sem szól hozzám, mivel már nem is kell együtt dolgoznunk. Hál'istennek jól sikerült a feladat, és sikeresen "vizsgáztunk", habár ez csak gyakorlás szinten ment. Ha a folyosón,utcán vagy bárhol összefutunk, átnéz rajtam. Üveges szemekkel lépked, és senkire sem néz rá. Nem szól egy szót sem. Nem tudom mi lehet a baja...
Aztán persze nem utolsó sorban ott van Johnny. Nem láttam és nem is tudok róla semmit. Nem kaptam sms-t sem. És Loren sem. Mondhatnám, hogy végre fellélegezhetünk, de úgy érzem ez még csak egy kis szélcsend a vihar előtt. Rossz előérzetem van. És általában megérzem a veszélyt. Ez most az.

***

- Nem érteeem. Milyen kötés kapcsolódik itt a hidrogénhez? - hajtotta le a fejét Loren a padra, és kétségbeesetten nézett fel rám, várva hogy én majd biztos tudom a választ. Ez mind szép és jó lenne ha nem lennénk ilyen téren is ugyan olyanok. 

- Loren. Engem kérdezel? Komolyan engem? Szerinted én értem? Kérdezd meg Jacktől. - válaszoltam vigyorogva mire nevetve megrázta a fejét és odafordult a mellette ülő fiúhoz.

A professzor kiosztott egy tesztet felmérés képpen, hogy mennyire vagyunk tisztába az anyagrésszel, majd amikor a labor végébe ért megszólalt:

- Johnnyról tud valaki valamit? 

Erre a névre ugrok, harapok, borzongok és minden negatív dolgot érzek ami csak létezik. A hideg szélsebesen futott végig a testemen és ha jól láttam Loren és Jack is hasonló érzést tapasztalhatott, mert feszülten ültek és bámultak maguk elé.

Végül egy számomra ismeretlen srác megszólalt.

- Azt mondta fontos ügyek miatt van távol, és igyekszik vissza.

- Redben, Tom. Köszönöm.

Tehát Tom. Szóval, Tom tud róla. Tom ismeri. Tom beszélt vele. Vajon jóban vannak? Vajon Tom is olyan mint ő? Vajon Tom is figyel minket?....

***

Kezdtem magam úgy érezni mint aki begolyózott, ugyanis folyamatosan olyan érzésem volt mintha figyelne valaki. Kémia után a stúdió felé vettem az irányt. Úgy szedtem a lábamat ahogyan csak tudtam. Az idő is lehűlt már és be is sötétedett, örök hála a délutáni óráknak. Amikor beléptem a stúdióba Chris már ott volt, és éppen elmerülve szerkesztett egy zenei alapot. Ismételten ketten voltunk. Ez mostanában gyakran fordult elő, ugyanis a tanár lebetegedett és rajtunk kívül senkinek sem volt kedve bejönni. Már-már azt hittem megtépem magam amiért egy szót sem váltunk, amikor megszólalt. 

- Lemegyek a büfébe. Hozzak valamit neked is?

- Aha, légyszíves hoznál nekem egy mentes vizet?

-Persze.

És már el is ment.

Nekiálltam pakolni a cuccokat, hogy még utoljára elpróbáljam a legújabb feldolgozásomat amikor mögöttem valami motozás hallatszott. 

Amikor megfordultam egyenesen lefagytam és nem tudtam megmozdulni. Johnny állt ott. A kezében egy ragasztószalaggal és kötéllel. 

Úgy éreztem magam, mint egy elcseszett filmben. 

És hát mit kellett volna tennem? Sikítani? Persze.. Próbálja meg valaki, amikor éppen le van sokkolódva. Annyit tehettem, hogy egy lépést hátraléptem. Erre ő gúnyos mosolyra húzta a száját és jobban megmarkolta a kötelet.

- Hailey. - suttogta

Ettől a hangtól kirázott a hideg és nem úgy, mintha Chris mondaná...Régi ismerősöm, a borzongás ismét hatalmába kerített.

Ezután pedig Johnny elindult felém.

Teljesen nyugodtan.

De már nem mosolygott...

Csak nézett a szemembe, én pedig nem tudtam mit csinálni.

Megállt előttem és megsimította a fejemet.

- Nagyon ügyes vagy, hogy nem kiabálsz. Tudod, mindig ez a baj. Hogy kiabálnak..-mondta mosolyogva

Éreztem, hogy a torkom kezd kiszáradni, és pánikba esek.

Johnny lassan és óvatosan, letépett egy darab ragasztószalagot, majd a számhoz csapta. Hazudnék, ha azt mondanám hogy jól esett...De nem sírtam. Nem tudtam. Mert azt hittem hogy ez csak egy rossz álom. Bámultam rá mereven és nem mozdultam.

Megütött. Aztán még egyszer. Majd még egyszer. Kicsordult egy könnycsepp, és szépen lassan lefolyt az arcomon. Ordítani akartam, de nem tudtam. Le volt ragasztva a szám. Meglökött, és elestem. Már nagyon sírtam...Nem láttam semmit minden annyira homályos volt. És nem hallottam mást csak Johnny nevetését, ahogy élvezi a szenvedésemet. Előkapta a kötelet és jó erősen összegörcsölte külön a kezemet és külön a lábamat. Nem akartam elhinni. Nem tudtam másra gondolni, csak arra hogy épségben ússzam meg. Miután kellőképpen megkötözött, megfogta a hajamat és felemelte a fejemet.

- Egy pillanatra leveszem a szádról, ezt - mutatott rá a ragasztóra - de csak mert hallani akarom ahogyan szenvedsz. Hallani akarom ahogyan sírsz.

Levette a számról a ragasztót és behúzott egyet. 

Éreztem, ahogyan a meleg vérem csorog az orromból, de nem foglalkoztam vele.Ordítottam. Segítségért. Hol van már Chris? Lehet hogy Johnny bántotta? És ha bántotta, akkor mennyire lehet súlyos? És Loren? És ha Lorennek is baja esett? Amíg ezek a gondolatok cikáztak a fejemben folyamatosan ordítottam. Sajnos az egyetem ezen részén se egy kamera, sem pedig egy portás sincs. Ilyen az én formám. Egyszer rabolnak el, akkor sincs bizonyíték. És amint ezt végig mondtam a fejemben, a rablás szó értelmet nyert ugyanis Johnny elindult velem kifelé. Húzott a földön. A kezem teljesen kicsavarodott és nem láttam a könnyeimtől. Folyamatosan ordítottam, mire Johnny belém rúgott ezzel a szót is belém fojtva. Ezután már rettegtem.  Húzott a folyosón és csendben haladtunk. Nem mertem megszólalni. Féltem tőle, nagyon.

Szinte már azt hittem, hogy valamit elkövettem előző életemben, amiért most ezzel a kínzással kell lakolnom, amikor ismerős hangot hallottam kiabálni a stúdió környékéről. Chris volt az, és nem volt nyugodt hangja. Nem tudom miért de abban a pillanatban megnyugodtam, mert tudtam hogy minden rendben lesz, de Johnny rántott egyet rajtam és gyorsabban vitt. Erre én elkezdtem kiabálni Chris után. 3 Másodpercig sikerült, aztán csattantam a padlón. Johnny már nem nevetett. Káromkodott, és rugdosott.

Felemeltem a fejemet és csak Chris-t láttam, ahogyan elsápadva áll előttünk, és hol engem, hol pedig Johnny-t nézi. 

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de miután Chris-ben tudatosult hogy mit is lát, az arca fehérből vörös lett és mintha mi sem lenne természetesebb elindult felénk.

Ekkor Johnny megszólalt:

- Loren Tomnál van. 

Megállt bennem a vér és nem tudtam mit csináljak. Nem tudtam sírni, és nem tudtam levegőt venni. Csak néztem magam elé és Loren képe volt előttem. Mi lett vele? Miért? Miért? Mit tettünk? 

Csattanás, Johnny a padlón. Chris Johnny-n és véres padló. Az én vérem és a Johnny-é.

Miután Johnny nem próbálkozott visszaütni Chrisnek, rongybabaként feküdt ki és szuszogott.

- Jobban teszed, ha megüzened Tomnak hogy engedje el Lorent, vagy őt is szarrá verem. - ordította Chris.

- Lorennek nincs még baja. Tom a jelre vár. Ő nem bántja addig a lányokat ameddig el nem viszi őket a helyre ahol megerőszakolja. Ő csak elcsalja. Aztán veri meg. De Loren más. Tomnak tetszik Loren, ezért nem fogja megverni. Csak megerőszakolja.

Megfagyott bennem a vér, és kitört belőlem a zokogás. 

Chris odapattant mellém és eloldozott, majd magához húzott.

- Chriiiiiiiiiis- ordítottam - Loren nem tudja hogy kicsoda Tom.

- Ssssss- csitított el. - Kiszabadítjuk a karmai közül ne félj.

Hittem neki, és bíztam benne hogy ez a szörnyűség hamarosan elmúlik. Johnny Csak nézett és nézett egyenesen rám, majd elmosolyodott.

- Hailey, hailey. Kár hogy ilyen makacs vagy. Pedig én tényleg komolyan akartalak.

- Te csak maradj nyugton, vagy még rá is taposok a nyakadra. Hailey-ről meg kurvára leszállsz te is és mindenki más is mert ő nem az a lány akivel ezt megteheti akárki. Senki nem nyúlhat hozzá, és senki sem bánthatja. Hailey az enyém! - ordította Chris, mire az utolsó mondatnál levörösödve nézett rám, majd magához húzott jobban mint eddig.

Nem jutottam szóhoz. Nem pont így képzeltem el a jelenetet, amikor Chris megnyílik nekem, de ez így volt a lehető legtökéletesebb. Felnéztem rá, majd megsimítottam az arcát. Erre ő zavartan elmosolyodott és adott egy puszit a homlokomra.

Noha, az orromból folyt a vér és tele voltam horzsolásokkal, ez volt életem egyik legmeghatározóbb jelenete. 

Ekkor befutott Victor...

- Nem láttátok Lorent???-lihegte mikor odaért, és mikor jobban látott minket teljesen lefagyott. - Mi a fene folyik itt? - kérdezte suttogva maga elé, majd Chrisre nézett, róla pedig rám és könnyet láttam meg csillani a szemében. 

Tudta, hogy Loren nincs biztonságban... Ahogyan egyikőnk sem...